2021.11.25. / Hírek

A Ganteline-nél érték a munkaerő!

Az Év Foglalkoztatója pályázaton második helyezést értünk el a középvállalkozói kategóriában a HR területén alkalmazott gyakorlatok alapján.

A Ganteline-nél érték a munkaerő!

Cégünk november 23-án büszkén vehette át az OFA Nonprofit Kft. pályázatán nyert díjat, melyet idén megelőzött az arany fokozatú minősítés, amit már a nyár folyamán elnyertünk. 

Az OFA Nonprofit Kft. 2016 óta hirdeti meg „Az Év Felelős Foglalkoztatója” pályázatát, melynek célja, hogy megismerje és elismerje azon hazai munkáltatókat, akik számára az emberi erőforrás központi értéket képvisel. Pályázatunkban kiemelt szerepet kapott a munkaerő toborzás folyamata, valamint a meglévő munkaerő állomány fejlesztése és megbecsülése.   

Vállalatunk küldetése a partnereink elégedettségén túl, hogy munkatársaink egy együttműködő, stabil, fejlődésképes vállalat megbecsült és értékes tagjai legyenek. Ennek érdekében a megüresedő pozíciók betöltésekor komoly előkészület előzi meg a toborzást, hogy valóban a megfelelő jelöltek kerüljenek a számukra is megfelelő pozícióba, így mindkét fél elégedetten kezdhet az közös munkába. Ugyanilyen gondossággal járunk el a már meglévő kollégákkal is, az ő szakmai fejlődésüknek és a munka-magánélet egyensúlyának biztosítása, a motivációik ismerete és szem előtt tartása mind kiemelt figyelmet kap.

HR mottónkban megfogalmaztuk azt, ami számunkra alapvetés: "Eredményes együttműködés partnerekkel és munkavállalókkal egyaránt – ez a Ganteline".  Az összetartó, csapatban dolgozni tudó és akaró kollégák összessége adja a Ganteline lelkét és teszi a céget már több, mint 25 éve piacvezetővé az egyéni védőeszköz forgalmazói piacon.




2024.02.28. // Hírek

Változás a védőlábbeli szabványban

Már érkeznek készletünkre azok az új védőlábbelik, amelyek az új szabvány szerint vannak leminősítve, így a jelöléseik is mások, mint korábban.

Elolvasom
2023.03.14. // Hírek

Vágásbiztos kesztyűk a fókuszban

Milyen munkakörülmények között lehet szükség vágásbiztos kesztyűre? Lássunk néhány példát!

Elolvasom
2023.01.12. // Hírek

Létezik több évszakon át is hordható télikabát

Tavasszal és ősszel az esős-szeles időszakokban esőkabát, télen hideg ellen is véd a KANATA.

Elolvasom
2022.11.22. // Hírek

CoverLab: a szakértelem legújabb termékfejlesztéseink mögött

A legbiztonságosabb védőeszközöket megtervezni nem egyszemélyes feladat: a CoverLab szakértő csapata ezért jött létre.

Elolvasom
2022.11.21. // Hírek

Coverperf: a saját teljesítmény címkénk

Szakértői csapatunk, a CoverLab saját címkét vezetett be a szabvány által előírt szintet meghaladó védelmi képességgel rendelkező termékeinkre.

Elolvasom
2022.10.31. // Hírek

Maximális kényelem és biztonság: 3 új védőlábbeli

A COVERGUARD dizájnerei és szakértői csapata olyan lábbeliket tervezett, amelyek maximális kényelmet biztosítanak a védelem mellett.

Elolvasom
2022.10.28. // Hírek

4 pár prémium kesztyű: ha tartós és különösen kényelmes kesztyűre van szükség

Közel 300 kesztyű modellből álló kínálatunk most 4 olyan prémium minőségű kesztyűvel bővült, amelyek a kiváló védelem mellett tartósak és kényelmesek.

Elolvasom
2022.06.02. // Hírek

A magasban történő munkavégzés biztonsága

Amikor leesés elleni védelemről beszélünk, sokunk képzeletében elsőként egy teljes testhevederzetet viselő munkavállaló képe sejlik fel.

Elolvasom
Bezár
Ganteline
Ganteline Kft

2030 Érd, Sas u. 6.
info@ganteline.hu

Hétfőtől péntekig
8:00-16:30 között
+36-23/364-144
+36-23/360-609

Bezár
Vissza
Bezár
Vissza
Bezár
Vissza
Bezár
Vissza
Bezár
Vissza
Bezár
Hírlevél feliratkozás
Mégsem